Jobbágyok

A jobbágyok élete egy utazó szemével






A jobbágyok élete

A nap már jócskán lemenőfélben volt, mikor a férfi végre kiért az erdő sűrű lombjai közül. Egy kietlen pusztaság helyett azonban egy falu húzódott a lába előtt: a domb alján bújt meg, közvetlenül az erdő alatt. Más talán nem jött volna rá, hogy egy településhez érkezett, de a férfinek ismerősek voltak a félig földbeásott vályogkunyhók, amelyeknek tetejét jócskán befedték szalmával. Az épületek egymástól tisztes távolságban helyezkedtek el, mindenféle logikus formát vagy rendet figyelmen kívül hagyva. Közöttük szántóföldek terültek el, néhányon már magasra nőttek a növények, a többin csak a felásott föld látszott.

A férfi sóhajtva a hajába túrt, és egy félmosollyal az arcán felnézett a lovára.

- Mit gondolsz, megteszi éjszakai szállásnak? - A ló válaszul megrázta a fejét: valószínűleg hálát adott az égnek, hogy kiértek végre a sötét erdőből, egész úton csak nyugtalanul prüszkölt.

Alig hogy leért az emelkedő aljába, gyermeknevetés ütötte meg a fülét, és a következő pillanatban két kisfiú tűnt fel a bokrok között: egyenesen felé rohantak. Pontosabban a ló felé. Boldogan megpaskolták az oldalát, az állat pedig felszegett fejjel tűrte.

Kérdeztek valamit, de a férfi nem értette, a német nyelv sziszegő betűit viszont felismerte. Úgy tűnt, az erdő átívelt a határon, és már német földön tartózkodott.

Elővett egy falat kenyeret, és evést imitált: a gyermekek megértették. Az egyikőjük megfogta a kezét, és egy közeli kunyhó irányába húzta.

A bejáratot tehénbőrével fedték le, alatta jókora nyílás tátongott, amely egy sötét szobába vezetett. Mindössze a sarokban parázsló tűz nyújtott világosságot. A férfinek köhögnie kellett, mikor először beleszippantott a levegőbe: semmilyen formában nem távozott a füst az épületből, a nagy része bent rekedt, és szinte teljesen ellehetetlenítette a levegővételt.

- Guten Abend![1] - szólt rá egy földön ülő alak. Halvány körvonalait látta, egyedül a hanghordozásából tudott a férfi arra következtetni, hogy egy nővel beszélget.

Szerencsére ez alakalommal elégnek bizonyult a nyelvtudása: megértette a köszönést, majd megismételte.

- Ich komme aus Frankreich. Ich brauche eine Unterkunft. [2] - felelte lassan, minden szót megfontolva. Egy régi barátja tanította még nyelvekre, és bár nem sokáig volt a diákja, homályosan még emlékezett erre-arra.

A nő válaszolt, de ez alkalommal a férfi már nem értette meg. A gyerekek viszont beljebb tessékelték, így arra következtetett, hogy szívesen látják.

Másnap a férfi korán ébredt: a kunyhó viszont már teljesen üres volt, a tűz is kialudt. Az ő ágyaként a föld szolgált egy kis darab szalmával rajta. A többi négy, fából ácsolt bútordarab pedig az ottlakóké volt.

Felállt, és kimászott a házból. Odakint még épp hogy csak megjelentek a hajnali nap első sugarai, de az emberek már rég talpon voltak, és dolgoztak.

A férfinak megakadt a tekintete öt díszes alakon, akik éppen a falu határán lovagoltak át, és kunyhóról kunyhóra mentek, emelt hangon beszéltek az emberekkel. A férfi pontosan tudta, kik azok: a földesúr emberei. Azok, akik elől ő is menekült. Jöttek, hogy meggyőződjenek róla, a termények jók, és be tudják majd hajtani őket.

Emiatt kellett meglépnie: hogy ne kelljen több terményjáradékot fizetnie, hogy ne kelljen ajándékot vinnie, hogy ne tartozzon többé robottal. Így legalább szabad embernek érezte magát. Alig egy hónapja még a saját földesura akaratának volt kiszolgáltatva, az úriszék joga miatt ő rendelkezett minden jobbágya felett. Így felette is. És természetesen nem volt esélye ellene, a saját igaza mit sem számított.

Összerázkódott a gondolatra, hogy most egy ugyanolyan helyen száll meg, mint amitől elmenekült. Fél szemmel a lopott lóra sandított, és meggyőződött róla, hogy annak nem fog hirtelen megeredni a nyelve, és elregélni szégyenletes szökését saját szülőföldjéről.

A német földesúr emberei olyan gyorsan eltűntek, mint ahogyan jöttek, magukkal vittek pár fiatal lányt és fiút, síró édesanyákat hagyva maguk mögött. Cselédnek vitték őket, ahol még talán rosszabb körülmények közt éltek, mint a fülledt, szűkös és otromba viskókban, ha az uruk kegyetlen volt. A legtöbb úr pedig nem éppen jószívűségéről volt híres.

A férfi a napot még a faluban töltötte: nézte, amint dolgoznak, kihajtják az állatokat a legelőre, vagy éppen az erdőbe; amint a szántóföldön munkálkodnak. Jól látszott, hol különítették el a tavaszi és az őszi terményeket. A férfi mindig is becsülte a falvakban lévő összetartást, a problémák közösségként való kezelését. Az ő falujában sosem volt ez ilyen egyszerű: már csak a rőzse szedésnél is viták voltak. Az út rendben tartásnál pedig már egyenesen forrt a hangulat. Ez a falu viszonyt nyugodtnak tűnt, jól működőnek.

Este a nővel, férjével és gyerekeikkel vacsorázott: gyér lakoma volt, de bőven elég. Jómaga is ehhez szokott. Sőt, még kevesebbhez, mióta maga mögött hagyta egykori telkét.

A következő nap ő ébredt korábban: a füvön még eltökélten ült a harmat. Összes vagyonának felét - öt shillinget - hagyott a küszöbön hálája jeléül.

Vissza sem nézve ellovagolt.

[1] Jó estét! (németül)

[2] Franciaországból jövök. Szállásra van szükségem. (németül)

Képek forrásai:

https://users.atw.hu/bagabr/falvak.html

https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/az-ujkor-1492-1914/a-magyar-tarsadalom-polgarsag-parasztsag-es-a-nemzetisegek-a-19-szazadban/a-parasztsag-retegei

https://www.histoire-france.net/moyen/vie-quotidienne




A jobbágyok élete

Egy a mai Magyarország területéről érkező 13. századi utazó vagyok. A Német-római Birodalmon keresztül érkeztem Franciaország területére, kereskedési célokból. Útközben, egy névtelen falu területén, eltörött a szekerem, és nem tudtam megjavítani, így hát egy kis ideig ott tartózkodtam.

Ahogy az itteni emberektől megtudtam, a falu jobbágyai a környék legnagyobb földesurának uradalmához tartoznak. A jobbágyoknak sok kötelezettségük van, amit teljesíteniük kell. Elsősorban terményjáradékot kell adniuk a földesúrnak, a kötelező pénzadó mellett. Továbbá a kötelező ingyenmunka, a robot is nagy terhet jelent a jobbágyoknak, hiszen ekkor nem a saját földjüket, hanem a földesúr földjét művelik. És még ide lehet sorolni a rendkívüli alkalmakkor adandó kötelező ajándékokat is. Ezt ünnepekkor, vagy a földesúr és családjának nevezetes eseményeikor szokták adni.

A jobbágyok az úgynevezett jobbágytelkeiken élnek, akár több generáció is együtt, egészen a dédszülőkig, habár a rossz életkörülmények, az egyhangú étkezés, a rossz orvosi ellátás és a járványok miatt általában nem szoktak magas életkort megérni. Akár napi 12 órát is dolgoznak nemcsak a saját, hanem a földesúr földjén is. A földjeik mérete akkora, hogy éppen csak el tudják tartani a családjukat. Étkezésük pedig igazán egyhangú, ami fogékonnyá teszi szervezetüket a betegségekre. Ruháikat saját maguk varrják, és házukat is saját maguk javítják, csak a szerszámokért és fontosabb fém eszközökért fordulnak kereskedőkhöz és szakemberekhez.

Az uradalomban élő jobbágyok felett a földesúr ítélkezik mindenféle ügyben, kivéve a halálbüntetéssel járó ügyekben. Az ilyen perekben csak akkor dönthetne, ha rendelkezne pallosjoggal. E cím birtokában a földesúr már eljárhat olyan súlyos ügyekben is, mint amilyen a gyilkosság és gyújtogatás volt. Az úriszék tartására a földesúr köteles volt, azaz nem tehette meg, hogy egyes perekben jobbágyának ne szolgáltasson igazságot. Azonban nemcsak a jobbágyok közötti peres ügyekben jogosult ítélkezni, hanem a saját maga és jobbágya közti perekben is.

A cselédek sokban különböznek a jobbágyoktól. Elsősorban fizetik őket, bár ez inkább az eltartásukat jelenti nagyon szegényes szinten. Másodsorban pedig nem a földet művelik, hanem a földesuraknál és gazdagoknál segítenek a háztartást vezetni. Gyakorlatilag fizetett háztartási segítőkként írhatjuk le őket.

A falu lakói szoros közösséget alkotnak. A háromnyomásos gazdálkodás kialakulásával például meg kell beszélniük, hogy melyik dűlőbe vessenek őszi, és melyikbe tavaszi gabonát, melyik marad ugaron. Az erdőt, a tavat és a legelőt közösen használják, s meg is szabják, hogy ki mennyi fát vihet majd haza, illetve azt is, hogy ki mennyi állatot hajthat ki az erdőre. Az utat, a hidat, a gázlókat közösen tartják rendben. Vasárnap mise után összegyűlnek a parasztok a templom előcsarnokában vagy a temetőben, a templomkertben, s megbeszélik közös dolgaikat: a legeltetést, erdőhasználatot, a csatornák, utak ügyét. Sok egyebet is megvitatnak itt: a földesúrnak járó robotot, terményszolgáltatást, a közös terhek szétosztását családonként, a szomszéd falvakkal vagy a közeli várossal való viszonyt, az esetleges pörösködéseket, viszályokat stb. Néhol a község együttesen tartja fenn kovácsműhelyt, kőbányát, mészégetőt, és ezekről is itt tárgyalnak.

Képek forrásai:

https://mek.oszk.hu/05800/05803/html/02.htm

https://mek.oszk.hu/09100/09175/html/46.html

Borítókép forrása:

https://444.hu/tag/beer-miklos 

https://digitalistemahet.hu/
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el